Szülők Iskolája

Incentív jellegű interaktív előadássorozatunk kiválóan építhető be a munka-magánélet egyensúly fenntartását támogató vállalati programok sorába, támogatja a családbarát munkahely koncepciót és emberi megbecsülést közvetít a munkatársak felé. 

Kiknek ajánljuk? 
Mindenkinek, aki tervezi, vagy akinek már van gyermek az életében, és szeretne neki nemcsak tárgyakban megadni mindent. Hasznos segítője a családoknak, otthoni kapcsolataik jobb megértésében és tudatosabb alakításában.
Az adott szervezet dolgozói, családtagjaik, hozzátartozói számára nyitott a lehetőség a részvételre.

Mottó: 
A szülői szerepre nem születünk, hanem tanulási és érési folyamat során lesz sajátunk. Rengeteg tudás és pszichológiai tapasztalat segíti a hallgatókat, hogy jobban megértsék leendő vagy meglévő gyermekeiket, családtagjaikat, tudják, mikor mi zajlik bennük, hogyan gondolkodnak, milyen problémákkal küzdenek. A gyerek fejlődésével a szülőknek is fel kell nőni az egyes életszakaszokhoz, hogy kapcsolatuk harmonikus maradhasson. Ehhez nyújt segítséget az interaktív előadás sorozat. 

A program megvalósulása:
Egy-egy téma háromórás időkerettel kerül feldolgozásra, amiből általában 2 óra előadás és egy óra személyes konzultációs lehetőség, ahol klinikus szakpszichológus áll a résztvevők rendelkezésére. 

Néhány téma ízelítőül:

ÚJ CSALÁDTAG ÉRKEZÉSE
CSECSEMŐ- ÉS KISGYEREKKOR (0-3 év)

  • Gyermekvállalás – döntések vagy a Sors
  • Terhesség – az a csodás 9 hónap
  • Szülés és születés
  • Alkalmazkodás a külvilághoz
  • Társas fejlődés
  • Mozgásfejlődés
  • A gondolkodás fejlődése

AZOK A GYÖNYÖRŰ ÉS NEHÉZ ÓVODÁS ÉVEK (3-6 év)
  • Miért jó az óvoda mindenkinek a családban?
  • Beszoktatás az óvodába – minden kezdet nehéz…
  • Gyerekcsoportok jellemzői
  • Szerepek a csoportban
  • Mit és hogyan játszunk gyermekünkkel?
  • A nemi öntudat ébredése – az első szerelem (és szex?)
  • Az agresszív viselkedés megjelenése és kezelése
  • Ördög bújt a gyerekbe!? – a dackorszak
  • Az érzelmek hullámvasútja
  • Erkölcsi fejlődés - mi a jó, mi a rossz
  • A jutalmazás / büntetés problematikája
  • Én-központú világkép
  • A 2 dimenziós idő – „Holnap voltunk kirándulni!”
  • Hazugság vagy fantázia
  • A gyermekrajzok – mit olvashatunk ki belőle
  • Testvérféltékenység

„DE NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA…”
AVAGY A KISISKOLÁS KOR (6-10 év)
  • Egy higgadt korszak a viharos óvodás évek után
  • Hogyan vizsgálják az iskolaérettséget
  • Az iskolakezdés, mint egy új időszak kezdete mindenki életében
  • A teljesítmény megjelenése a gyermek életében
  • A család szerepe az iskolai teljesítmények megítélésében – mire és hogyan reagáljunk
  • Az együtt-tanulás és önállóság egyensúlya
  • Új példaképek, barátok megjelenése
  • Megújuló énkép – szabályok, megfelelés, önmagam mérése új szempontok szerint
  • Hogyan tereljük jó irányba az erkölcsi fejlődést
  • Tanulási nehézségek
  • Beilleszkedési problémák

NEM A CSATÁKAT KELL MEGNYERNI, HANEM A HÁBORÚT!
AVAGY A KRITIKUS KAMASZKOR (10-18 év)
  • Saját identitás és leválás a szülőkről
  • A szülői tízparancsolat kamasz gyermekünkhöz
  • A szülői tízparancsolat kamasz gyermekünkhöz
  • Lázadás, saját út keresése, fejlett kritikai hajlam
  • Korlátok feszegetése (autonómia vagy kontroll) – és a felelősség?!
  • „Útálom önmagam!” 
  • Szülők kontra kortársak
  • Meghatározó személyek és csoportok
  • Mitől szenved a család – szélsőségek
  • Az otthon, mint szálloda
  • Generációk kommunikációja – „Te ezt úgyse érted…”
  • Osztályzatok vagy tényleges tudás
  • A személyiség és a pályaválasztás
  • Kinek az álma?
  • „Trendi” szakmák
  • Szerelmek és csalódások
  • Félelem a magánytól és az elutasítástól
  • Modellek és média
  • Szex és/vagy szerelem
  • Bizalom a család felé – tudunk-e mindent
A FELNŐTTÉ VÁLT GYERMEK PARADOXONA
  • Hogyan nőjünk fel felnőtt gyermekünkhöz?
  • Egyetemi „halogatók”
  • Tanulás a munka mellett
  • Pályaszocializáció – modellek, első tapasztalatok, első munkahely
  • Különköltözés
  • A saját rendszerek kialakítása
  • Függés vagy függetlenség
  • Társ-választás – támogassam vagy fékezzem
  • Leválás a szülőkről – Leválás a gyerekekről
  • Új család alapítása
  • Értékrendek egyeztetése
  • Üres fészek szindróma – élet a gyerekeken tú

HOGYAN BÁNJUNK SAJÁT SZÜLEINKKEL
  • Meddig vagyok, lehetek gyerek
  • „Bezzeg az én időmben”
  • Nagy családi modell, vagy ki-ki a maga „várában”
  • Leválás, elszakadás – új életek kialakítása
  • Üres fészek effektus
  • Mire jók a szülők, nagyszülők
  • Az időskor jellemzői
  • Miért nehéz az „öregekkel”
  • A beteg szülő ápolása
  • Bűntudatok, félelmek megélése és kezelése
  • Én vagyok az ő gyereke, vagy már ő az enyém – szempontváltás

ÖNÉRTÉKELÉS, ÖNBIZALOM, ÖNISMERET
  • Mi az „énerő” és hogyan alakul életünk során
  • Mi növelheti az önbizalmat
  • Hogyan korrigálhatók az önértékelési zavarok
  • Szülőként mit tegyünk, hogy gyermekünknek reális önértékelése és kellő
  • Önbizalma legyen
  • A személyiségünket építő és romboló környezetek
  • Az önismeret nem luxus
VÁLÁS ÉS EGYEDÜL NEVELÉS
  • A válás hatása a saját személyiségre
  • A válás hatása a gyerekre
  • Miért rossz elnevezés a „csonka család”
  • Változóban lévő család-modell
  • Előítéletek a „gyermekét egyedül nevelő szülő”-kel szemben
  • A válás okozta problémák és a gyermek életkora
  • Előítéletek az „elvált szülők gyermeke(i)”-vel szemben
  • Hogyan gondozzuk a távollévő szülő képét a gyermekben
  • Modellnyújtás és modellpótlás a hiányzó szülő helyett
  • Lehet-e előnye is az egyedül nevelésnek?!
  • Klasszikus buktatók, nehézségek
  • Megoldások és lehetőségek

A témák igény szerint tovább szűkíthetőek illetve bővíthetőek.    

v2.00